Munkával, akarattal Heves megyéért
Bélapátfalván 2006-2010. között 725,4 millió forintot fordíthattak fejlesztésekre, amelybe a közösségi és szolgáltató ház kialakítása, a Hársas úti vízelvezető rendszer létrehozása, a ravatalozó felújítása is beletartozott.
Megújult továbbá :
- a Kossuth Lajos utca
- a Móricz Zsigmond utca
- a Petőfi Sándor utca
- a Béke utca burkolata.
Összesen 14 helyi cég kapott támogatást EU-s és hazai forrásokból több száz millió forint értékben. Fejleszthetett 4 év alatt az Agria Bélapátfalva Takarékszövetkezet, önkormányzati ingatlan felújításra is jutott.
Csaknem 50 millió forintból szépülhetett meg a város óvodája, 120 millió forintból alakították ki a térségben egyedülálló felszereltségű Egészségházat, és 13 millió forintot fordíthattak a közbiztonság javulását szolgáló Kistérségi Térfigyelő Rendszer kialakítására.
Az ezt megelőző 2002-2005-ig tartó időszakban 667 millió forintból fejlesztettek Bélapátfalván.
Így a 8 év alatt összesen csaknem 1,4 milliárd forintból újult meg Bélapátfalva város.
Forrás: www.nfü.hu; www.norda.hu
Czeglédi Lajos alezredes évtizedeken át volt az egri helyőrség felderítő zászlóaljának parancsnoka. Jó néhány éve nyugdíjas, Bélapátfalvára költözött, feleségével éli az egyáltalán nem tétlen nyugdíjasok életét. Nemcsak a kert, a ház körül talál tennivalót, de a helyi közéletben is ott van az egykori parancsnok. Akik keresik, a baloldalon találják.
„Nem könnyű most sem nyugdíjasnak, sem baloldalinak lenni. Persze, hogy sokszor kétségek között vagyunk, ha a jövőnkre gondolunk. De amit eddig elértünk, azt ne engedjük megtagadni, hiszen az már bebizonyosodott, hogy a baloldali értékek szolgálják leginkább a hétköznapok emberét. Nyugodtabb évekre vágyom én is, és bízom Tamásban, hogy országgyűlési képviselőként segít nekünk ebben...”
A település nevét az e tájon szállásbirtokos Bél nemzetségtől kapta. Nevét az oklevelek a XIII. századtól Bel, Beel, Beyle névalakban, 1330-ban "falu a monostor előtt, melyet az Apát falujának neveznek" formában, 1415-től pedig Apátfalva névalakban említik. Apátságát II. Kilit püspök alapította 1232-ben a ciszterci szerzeteseknek.
1289-ben IV. Béla király seregei a tatárok elől a települést érintve menekültek és az apátságnál vették fel a küzdelmet az őket üldöző tatárokkal. 1412-ben Zsigmond király, 1460-ban Mátyás király az apátságot régi jogaiban megerősítette, de Mátyás halála után e birtokokat más egyházi és világi személyek foglalták el. 1495-ben Verebélyi apát Bakócz Tamás egri püspöknek engedte át az apátság jövedelmeit, s ettől kezdve folyamatosan az egri püspökség birtoka maradt. A szerzetesek 1534-ig éltek a monostorban, amikor Perényi Péter a püspökség birtokait is elfoglalta, s Eger vidékén meghonosítatta a protestantizmust. Ekkor a szerzetesek a zaklatások elől elmenekültek a monostorból.
A lakóitól elhagyott és a birtokaitól megfosztott monostor omladozni kezdett, a templom megrozzant, Apátfalva pedig a szarvaskői vár tartozéka lett 1562-ig. I. Lipót király 1678-ban az egri káptalannak adta a falut. 1700-ban Telekessy egri püspök kérelmére a király az apátság összes javait a létesítendő egri papi szeminárium fenntartására adományozta. 1700-tól egészen 1945-ig a település az említett papnevelő birtoka volt. 1815 körül a szeminárium Czvinger József egri kőműves mesterrel egy külső és egy belső rongytörővel felszerelt papírmalmot építtetett a településen. Miután a gyár berendezése rövidesen elavult, az üzem leállt.
1835-ben Schnir András gyáros kőedény gyár létesítése céljából kibérelte a papírmalom épületét, amely azonban csak néhány évig üzemelt. A szorgos papok otthonának romjaira épült 1843-ban a Hüttner József által alapított apátfalvi keménycserépgyár egy része. A kis üzem híre eljutott a határon túl is. Az itt előállított díszes edények már az 1846-os iparkiállításon sikert arattak, emellett belföldről is igen keresettek voltak. A gyárat a papnevelő intézet az első világháború után lebontotta. Bélapátfalva 1761 előtt mezővárosként szerepelt, majd a malmok, a papírgyár, a keménycserép-gyár és a 1910-ben a régi cementgyár megépítésével kialakult a település ipari jellege.
A két világháború között itt állították elő az országban termelt cement egynegyedét. 1980-ban átadásra került az új cementgyár, amely a 2001-ben történt bezárásáig a község és a környező települések lakosságának biztos megélhetést nyújtott, az országot pedig kiváló minőségű cementtel látta el. A település neve 1905-ben változott Apátfalváról Bélapátfalvára. 1895-ig község, 1950-ig nagyközség, 1950-től 1970-ig önálló tanácsú község.
1973-tól közigazgatási szempontból Bükkszentmárton, Mónosbél és Mikófalva is Bélapátfalvához tartozott. 1990-ben nagyközségi önkormányzat alakult Bélapátfalván, Bükkszentmárton és Mónosbél községekkel körjegyzőség formájában.
2004. január 1-től a 244/2003.(XII.18.) Korm. Rendelet szerint Bélapátfalva kistérségi székhely.
A Köztársaság Elnöke az 52/2004.(V.25.) KE határozatával Bélapátfalva nagyközségnek 2004. július 1. napjától városi címet adományozott.
| Megvalósulás helye | Pályázati rendszer | Megye | EOVK | Kistérség | Pályázó neve | Projekt azonosító | Projekt megnevezése | Projekt leírása | Teljes költség (Ft) | Támogatási összeg (Ft) |
| Bélapátfalva | GOP-2-2 | Heves | HEV 2 | Bélapátfalvai | " SZIKRA " Fa- és Fémipari Kft. | GOP-2.2.1-08/2-2009-0082 | GOP-2-2 | Belső informatikai fejlesztés a Szikra Kft-nél | 19 910 000 Ft | 9 955 000 Ft |
| Bélapátfalva | GOP-2-2 | Heves | HEV 2 | Bélapátfalvai | " SZIKRA " Fa- és Fémipari Kft. | GOP-2.2.3-08-2009-0050 | GOP-2-2 | Informatikai fejlesztés a Szikra Kft-nél | 19 790 000 Ft | 9 895 000 Ft |
| Bélapátfalva | GOP-2-1 | Heves | HEV 2 | Bélapátfalvai | AGRIA Bélapátfalva Takarékszövetkezet | GOP-2.1.1-08/A-2008-0699 | GOP-2-1 | Pénzügyi szolgáltatás korszerűsítése számítástechnikai fejlesztéssel a bélapátfalvi és a kazincbarcikai kistérség aprófalvaiban | 6 107 640 Ft | 2 443 000 Ft |
| Bélapátfalva | GOP-2-1 | Heves | HEV 2 | Bélapátfalvai | "ALGO-TEXTIL" Újrahasznosítási és Kereskedelmi Kft. | GOP-2.1.1-09/B-2009-0017 | GOP-2-1 | Textil újrahasznosító üzem kapacitásbővítő beruházása | 134 880 029 Ft | 67 440 014 Ft |
| Bélapátfalva | GVOP-2-1 | Heves | HEV 2 | Bélapátfalvai | Bársony Mónika egyéni vállalkozó | GVOP-2.1.1.-2004-03-0377/1.0. | GVOP-2-1 | SZépségipari szolgáltatás-bővítés Bélapátfalván | 2 611 275 Ft | 1 305 637 Ft |
| Bélapátfalva | NEP-2004-1 | Heves | HEV 2 | Bélapátfalvai | Barta Miklós | NEP-2004-1- 04/04/0607 | nyílászáró csere | 149 079 Ft | 44 724 Ft | |
| Bélapátfalva | NCA | Heves | HEV 2 | Bélapátfalvai | Bélapátfalva Idegenforgalmáért Közhasznú Egyesület | NCA-EM-08-P-0363 | Működési költség | 0 Ft | 115 000 Ft | |
| Bélapátfalva | NCA | Heves | HEV 2 | Bélapátfalvai | Bélapátfalva Idegenforgalmáért Közhasznú Egyesület | NCA-EM-09-P-0062 | Működési költség | 0 Ft | 180 000 Ft | |
| Bélapátfalva | NCA | Heves | HEV 2 | Bélapátfalvai | Bélapátfalva Idegenforgalmáért Közhasznú Egyesület | NCA-EM-07-P-0201 | Működési költség | 0 Ft | 277 000 Ft | |
| Bélapátfalva | Z3 - Környezet-egészségügy - Cigánytelepeken előfo | Heves | HEV 2 | Bélapátfalvai | Bélapátfalva Nagyközség Önkormányzata | K-36-03-00257E | Felszabadulás és Mártírok utca területének rendbetétele | 4 125 000 Ft | 900 000 Ft | |
| Bélapátfalva | Sport létesítmény | Heves | HEV 2 | Bélapátfalvai | Bélapátfalva Nagyközség Önkormányzata | Sporttelep fejlesztése, felújítása | 0 Ft | 35 000 000 Ft | ||
| Bélapátfalva | Szociális - Nem megadott | Heves | HEV 2 | Bélapátfalvai | Bélapátfalva Nagyközségi Önkormányzat | A bélapátfalvi labdarugópálya és sporttelep korszerűsítése | 0 Ft | 1 400 000 Ft | ||
| Bélapátfalva | 12/2007. (III.14.) OKM rendelet - Óvoda fejlesztő program | Heves | HEV 2 | Bélapátfalvai | Bélapátfalva Város Önkormányzat | 18. | 12/2007. (III.14.) OKM rendelet - Óvoda fejlesztő program | 600 000 Ft | 600 000 Ft | |
| Bélapátfalva | ÉMOP-4-1 | Heves | HEV 2 | Bélapátfalvai | Bélapátfalva Város Önkormányzat | ÉMOP-4.1.1/A-2008-0045 | ÉMOP-4-1 | A bélapátfalvai Egészségház II. ütemének megvalósítása | 133 468 243 Ft | 120 121 419 Ft |
| Bélapátfalva | ÉMOP-3-1 | Heves | HEV 2 | Bélapátfalvai | Bélapátfalva Város Önkormányzata | ÉMOP-3.1.2/B-2008-0025 | ÉMOP-3-1 | Bélapátfalva, Kossuth Lajos utca útburkolat felújítás és Móricz Zsigmond utca (0226/9 hrsz. - 705/76 hrsz. - 709 hrsz. - 713/2 hrsz.) szilárd burkolatú út építése | 59 365 800 Ft | 53 429 220 Ft |
| Bélapátfalva | Szociális - Nem megadott | Heves | HEV 2 | Bélapátfalvai | Bélapátfalva Város Önkormányzata | Ez a Te napod! | 0 Ft | 400 000 Ft | ||
| Bélapátfalva | Turizmus (2007-2008) | Heves | HEV 2 | Bélapátfalvai | Bélapátfalva Város Önkormányzata | 2008-TU-ÉMA-2-08-04-61 | "Tóparti Napok" | 3 434 000 Ft | 700 000 Ft | |
| Bélapátfalva | Szociális - Nem megadott | Heves | HEV 2 | Bélapátfalvai | Bélapátfalva Város Önkormányzata | "Színt a szürkeségbe" - Játszótér és pihenő liget létesítése Bélapátfalván, a József Attila - Szabadság úti lakótelepen 2006.-ban | 0 Ft | 1 500 000 Ft | ||
| Bélapátfalva | 10 - Pátria program - Hulladékgazdálkodási tervezé | Heves | HEV 2 | Bélapátfalvai | Bélapátfalva Város Önkormányzata | K-36-04-01235P | Bélapátfalvi Kistérség hulladékgazdálkodási tervének elkészítése (Észak-magyarországi RFT) | 2 138 000 Ft | 1 710 000 Ft | |
| Bélapátfalva | Szociális - Nem megadott | Heves | HEV 2 | Bélapátfalvai | Bélapátfalva Város Önkormányzata | 0 Ft | 1 000 000 Ft | |||
| Bélapátfalva | 9/2008. (III.29.) OKM rendelet 1-2. §. - ÓVODAI TÁMOGATÁS | Heves | HEV 2 | Bélapátfalvai | Bélapátfalva Város Önkormányzata | EM/2009/49 | 9/2008. (III.29.) OKM rendelet 1-2. §. - ÓVODAI TÁMOGATÁS | 2 055 000 Ft | 2 055 000 Ft | |
| Bélapátfalva | 12/2007. (III.14.) OKM rendelet - SNI tankönyvek kiegészítő támogatása | Heves | HEV 2 | Bélapátfalvai | Bélapátfalva Város Önkrmányzat | R12-07-SNI-A-0024/1 | 12/2007. (III.14.) OKM rendelet - SNI tankönyvek kiegészítő támogatása | 99 657 Ft | 99 657 Ft | |
| Bélapátfalva | GVOP-4-4 | Heves | HEV 2 | Bélapátfalvai | Bélapátfalvai Kistérség Többcélú Társulása | GVOP-4.4.2-05/1.-2005-10-0008/4.0 | GVOP-4-4 | Szélessávú internet a Bélapátfalvai Kistérségben | 310 000 000 Ft | 232 500 000 Ft |
| Bélapátfalva | ÁTBP | Heves | HEV 2 | Bélapátfalvai | Bélapátfalvai Római Katolikus Egyházközség | ÁTBP-2003-LA-5-03-10-145 | Egyházi ingatlan korszerűsítése, felújítása | 7 143 000 Ft | 3 143 000 Ft | |
| Bélapátfalva | NCA | Heves | HEV 2 | Bélapátfalvai | Bélapátfalvai Sport Közhasznú Egyesület | NCA-EM-09-0378 | Működési támogatás | 0 Ft | 655 000 Ft | |
| Bélapátfalva | TRFC 2006 | Heves | HEV 2 | Bélapátfalvai | Bükk Kultúrájáért Művészeti Alapítvány | TRFC/EM/t/1000063/2006 | V. Bükki Művészeti Napok - Nyári Zeneakadémia | 11 000 000 Ft | 2 000 000 Ft | |
| Bélapátfalva | TRFC 2005 | Heves | HEV 2 | Bélapátfalvai | Bükk Kultúrájáért Művészeti Alapítvány | TRFC/EM/sz/1000028/2005 | Bükki Művészeti Napok - Régi Zenei Kurzus | 3 692 000 Ft | 1 900 000 Ft | |
| Bélapátfalva | GOP-2-1 | Heves | HEV 2 | Bélapátfalvai | D-P Konzorcium Acélszerkezet Építési és Bontási Kft. | GOP-2.1.1-08/A-2008-0356 | GOP-2-1 | Technológia fejlesztés a D-P Konzorcium Kft.-nél | 8 149 590 Ft | 3 259 836 Ft |
| Bélapátfalva | GVOP-2-1 | Heves | HEV 2 | Bélapátfalvai | D-P Konzorcium Épitési és Bontási Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. | GVOP-2.1.2.-2004-07-0218/1.0. | GVOP-2-1 | MSZ EN ISO 9001:2001 minőségirányitási rendszer bevezetése és tanúsittatása | 1 971 250 Ft | 788 500 Ft |
| Bélapátfalva | NVT - EU standard | Heves | HEV 2 | Bélapátfalvai | Erdélyi István | 2019152523 | 0 Ft | 213 738 Ft | ||
| Bélapátfalva | SZT-2002-EN-01 | Heves | HEV 2 | Bélapátfalvai | Fazekas Mária Katalin | SZT-2002-EN-01- 02/04/1653 | Utólagos hőszigetelés és nyílászárók cseréje. | 3 169 953 Ft | 500 000 Ft | |
| Bélapátfalva | AVOP | Heves | HEV 2 | Bélapátfalvai | Fish & Food Élelmiszeripari és Kereskedelmi Kft. | AVOP-1.3.4-05/1.-2006-07-0003/0.5 | Új, korszerű halhús tartalmú készítmények kifejlesztése és fogyasztás ösztönző marketing akciója | 20 000 000 Ft | 20 000 000 Ft | |
| Bélapátfalva | AVOP | Heves | HEV 2 | Bélapátfalvai | Fish and Food Élelmiszeripari és Kereskedelmi Kft. | AVOP-1.3.2-05/1.-2008-09-0001/0.5 | Fish and Food Kft. bélapátfalvi halkonzerv üzemének minőségi színvonalát és energiahatékonyságát növelő infrastrukturális fejlesztés megvalósítása | 54 000 000 Ft | 24 840 000 Ft | |
| Bélapátfalva | BAROSS_EM07, EM_ITN3_07 | Heves | HEV 2 | Bélapátfalvai | Fish and Food Élelmiszeripari és Kereskedelmi Kft. | BAROSS_EM07-EM_ITN3_07-2008-0015 | Új, innovatív eljárás, optimalizált Ca tartalmú restrukturált halhús alapú készítmények kifejlesztésére | A projekt célja új innovatív eljárás optimalizált Ca tartalmú restrukturált halhús alapú készítmények kifejlesztésére. A projekt két önmagában is támogatandó feladatot valósít meg: a halhús Ca tartalm | 45 462 000 Ft | 29 426 000 Ft |
| Bélapátfalva | GAK_04 | Heves | HEV 2 | Bélapátfalvai | Fish and Food Élelmiszeripari és Kereskedelmi Kft. | GAK-1-2004-0082 | Magyarországon a mortalitási statisztika élén az érrendszeri megbetegedések állnak, minden második haláleset ezek következménye. A rizikó faktorok között egyik legjelentösebb zsíranyagcsere zavar, a m | 98 910 000 Ft | 78 480 000 Ft | |
| Bélapátfalva | HEFOP-3-4 | Heves | HEV 2 | Bélapátfalvai | Fish and Food Élelmiszeripari és Kereskedelmi Kft. | HEFOP-3.4.1-08/1.-2008-05-0312/2.0 | HEFOP-3-4 | Munkabiztonsági ismeretek , minőség- és vezetési kultúra fejlesztése a Fish and Food Kft-nél | 27 650 000 Ft | 24 885 000 Ft |
| Bélapátfalva | TRFC 2008 | Heves | HEV 2 | Bélapátfalvai | FISH AND FOOD Kft. | TRFC/EM/ba/1000002/2008 | Új logisztikai központ és raktár létesítése | 19 569 000 Ft | 11 741 400 Ft | |
| Bélapátfalva | TRFC 2006 | Heves | HEV 2 | Bélapátfalvai | FISH AND FOOD Kft. | TRFC/EM/t/1000061/2006 | Komplex csomagolás-technológia korszerűsítés, munkahelyteremtéssel | 44 000 000 Ft | 18 850 000 Ft | |
| Bélapátfalva | Szociális - Nem megadott | Heves | HEV 2 | Bélapátfalvai | Gárdonyi Géza Művelődési Ház | Ifjú kézművesek a bélkő alján | 0 Ft | 200 000 Ft | ||
| Bélapátfalva | GOP-2-2 | Heves | HEV 2 | Bélapátfalvai | HESI Heves Megyei Sütő- és Édesipari Kft. | GOP-2.2.1.-2007-0229 | GOP-2-2 | A HESI Kft-nél vállalatirányítási rendszer bevezetése, 3 célterület fejlesztése | 12 529 417 Ft | 6 264 417 Ft |
| Bélapátfalva | TRFC 2006 | Heves | HEV 2 | Bélapátfalvai | Heves Megye Önkormányzata | TRFC/EM/t/1000026/2006 | Fogyatékosok Otthona és Módszertani Intézete Bélapátfalva összekötő folyosóinak tetőszigetelése, homlokzati nyílászáró csere | 10 114 000 Ft | 8 033 000 Ft | |
| Bélapátfalva | NCA | Heves | HEV 2 | Bélapátfalvai | JÓ SZÁNDÉK ALAPÍTVÁNY | NCA-EM-07-P-0302 | MŰKÖDÉSI KÖLTSÉG | 0 Ft | 417 000 Ft | |
| Bélapátfalva | NCA | Heves | HEV 2 | Bélapátfalvai | JÓ SZÁNDÉK ALAPÍTVÁNY | NCA-EM-09-P-0091 | Működési költség | 0 Ft | 100 000 Ft | |
| Bélapátfalva | NEP-2003-1 | Heves | HEV 2 | Bélapátfalvai | Kovács Ervin | NEP-2003-1- 03/03/556 | Fűtéskorszerűsítés, nyílászárócsere | 1 496 276 Ft | 448 883 Ft | |
| Bélapátfalva | NEP-2003-1 | Heves | HEV 2 | Bélapátfalvai | Majnár Ernő | NEP-2003-1- 03/05/754 | nyílászárócsere és utólagos hőszigetelés | 1 857 919 Ft | 500 000 Ft | |
| Bélapátfalva | NEP-2003-6 | Heves | HEV 2 | Bélapátfalvai | Márton István | NEP-2003-6- 03/05/27 | Napkollektoros melegvíz használati rendszer kiépítése | 844 225 Ft | 250 000 Ft | |
| Bélapátfalva | 2003. 10.2.74. Alap- és sűrgősségi betegellátás, mentés, katasztrófa eü. Ell. | Heves | HEV 2 | Bélapátfalvai | Nagyközségi Önkormányzat | 32.740/46/2003 | sürgősségi táska | 400 000 Ft | 400 000 Ft | |
| Bélapátfalva | NEP-2004-1 | Heves | HEV 2 | Bélapátfalvai | Pap Csaba | NEP-2004-1- 04/04/0553 | nyílászáró csere | 374 155 Ft | 112 246 Ft | |
| Bélapátfalva | GOP-2-1 | Heves | HEV 2 | Bélapátfalvai | "TOMETH" Fémtechnika Kft. | GOP-2.1.1-08/B-2008-0227 | GOP-2-1 | A Tometh Kft. komplex technológiai fejlesztése | 121 138 925 Ft | 48 455 570 Ft |
| Bélapátfalva | GOP-2-1 | Heves | HEV 2 | Bélapátfalvai | "TOMETH" Fémtechnika Kft. | GOP-2.1.1/A-2007-0752 | GOP-2-1 | A Tometh Kft. technológiai fejlesztése | 25 858 000 Ft | 7 757 000 Ft |
| Bélapátfalva | INNO, INNOEM | Heves | HEV 2 | Bélapátfalvai | Tometh Fémtechnika Kft. | INNO-1-2008-0011 | Kötélcsörlő termékcsalád fejlesztése | A Tometh Fémtechnika Kft. nagy és kisszériás alkatrészek, és szerelt egységek gyártását folytatja, köztük három éve erdészeti kötélcsörlőket szállít az osztrák erdészet részére. A jelenleg előállított | 11 300 000 Ft | 11 300 000 Ft |
| Bélapátfalva | GOP-2-2 | Heves | HEV 2 | Bélapátfalvai | Tometh Fémtechnika Kft. | GOP-2.2.3-08-2008-0146 | GOP-2-2 | Informatikai fejlesztés a Tometh Kft-nél | 19 910 000 Ft | 9 955 000 Ft |