Munkával, akarattal Heves megyéért
Egerbocson 2006-2010. között 15 millió forintból újult meg a Szabadság út, valamint kialakítottak egy Szabadidős centrumot is.
2002-2005. között 78 millió forint volt ez a fejlesztési összeg, amikor autóbusz öblöt alakítottak ki, kiépítették a belvízelvezető rendszert, patakrendezést vittek véghez és környezetvédelmi program kidolgozására is jutott.
A 8 év alatt összesen 93 millió forintot fordíthatott Egerbocs fejlesztésekre.
Forrás: www.nfü.hu; www.norda.hu
Egerbocs első okleveles említése 1262-ből származik Boch névalakban. Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzék templomos helyként jelöli. 1346-ban Bocsi Péter az egri püspökre hagyta itteni birtokrészét., ennek folytán a falu egyik fele az egri püspöké, másik része Bocsi Péter örököseinek birtoka. 1552-1558 között a szarvaskői vártartományhoz tartozott.
Az 1577. évi püspöki urbárium feljegyezte róla, hogy 25 éve puszta. 1596 után az újranépesült falu a töröknek adózott. A török hódoltság megszűnésével, 1688-ban a lakók látva azt, hogy a császári katonaság egészére igényelt adóterhük elviselhetetlen, vagyontárgyaikat otthonaikat hagyva, Egerbe és a nádasokba szöktek, de 1692-ben a vármegye kérésére Buttler egri várparancsnok visszaparancsolta őket lakóhelyükre. 1720 környékén a falunak Egercsehi felé eső része köznemesi kuriális település, a Hevesaranyos felé eső folyóntúli káptalani része pedig adóköteles jobbágyfalu. Kisbátor pusztát a földesurak a kuriális részhez csatolták, itt egy nyomásban irtásföldeket használtak a bocsi lakosok. A káptalan 1811-12. évben úrbéri szabályozást hajtott végre, és Butaj puszta használatából kizárta jobbágyait, az itteni jó földeket maradványföldeknek hagyván, helyettük Báránylápán és Villó pusztén kaptak rosszminőségű földeket.
A súlyos jobbágypanaszok hatására a vármegye elrendelte, hogy a jobbágyokat vissza kell helyezni az 1811 előtti , jó telekföldjeik használatába. Egerbocs még a XIX. század végén kétbeltelkes település, melyben három nagy nemesi had ólaskertjei közül kettő a falu közelében, egy pedig kb. 1000 m-re nyugatra feküdt. Az első katonai térképfelvétel is feltünteti az egyik, a falu melletti „Szálás”-t. A belterület egyes részeit a rajtuk lakó hadakról szög-eknek nevezik, a patak nyugati partját pedig, ahol nem nemesek laktak, Paraszt Ódal-nak.
A múlt század közepéről még szájhagyomány említi a falukapukat, melyeket éjszaka őriztek. A XVII-XVIII.században Egerbocs volt a plébánia székhelye, de mivel az 1770-ben romba dőlt paplakot az itteni kisbirtokosok nem építették újjá, Bátor vált székhellyé, s a község Hevesaranyossal együtt – mind a mai napig – filiája maradt. Az 1870-80-as években a határban kőszén felkutatása kezdődött, de bányaművelés soha nem folyt. Mezőgazdasági termelőszövetkezet 1959-ben alakult amely – akárcsak a hevesaranyosi – 1972-ben egyesület a bátorival.A falu lakossága 1828-ban 816 fő 110 házzal, 1900-ban 853 fő 175 lakóházzal.
A XX.század első felében a birtokviszonyok megváltoztak. A határ egyharmada az egri káptalan, a kétharmad része leginkább 5-100 holdas kisbirtokosok tulajdona volt. 20 holdon felüli birtokkal az egri főkáptalan és a község tulajdonán kívül 11 birokos rendelkezett.A község területe 1930-ban 2775 kat. holdat tett ki, melyből a szántó 1045, kert 35, rét 58, legelő 722, erdő 727, terméketlen 78 kat. hold. A szántóterületen legfőképpen búzát termeltek, majd a kukorica, burgonya következett. Ugyanekkor Egerbocson 2 horvát kivételével csak magyarok éltek; 2 refomátuson és izraelitán kívül valamennyien római katolikus vallást gyakoroltak.
Az összlakosságból 652-en éltek földművelésből, 233-an a bányászat, 66-nak az ipar, 19-nek a kereskedelem, 9-nek a közszolgálat nyújtott keresetet.Római katolikus anyakönyvei 1730-1895-ig Bátorban találhatók, állami anyakönyvei – leszámítva az 1951-1973 közötti önállóságot – szintén. 1895-1950-ig a bátori körjegyzőség kisközsége, 1973-ig önálló tanácsú község, 1990-ig a bátori községi közös tanács társközsége.
| Megvalósulás helye | Pályázati rendszer | Megye | EOVK | Kistérség | Pályázó neve | Projekt azonosító | Projekt megnevezése | Teljes költség (Ft) | Támogatási összeg (Ft) |
| Egerbocs | AVOP | Heves | HEV 2 | Bélapátfalvai | Bozó Olivér | AVOP-1.4.1-05/1.-2006-03-0097/0.5 | Bozó Olivér mezőgazdasági tevékenységének kiteljesítése | 7 650 000 Ft | 7 650 000 Ft |