Bükkszenterzsébet

8 év fejlesztés

Bükkszenterzsébeten az elmúlt 4 év alatt (2006-2010. között) 96,7 millió forint jutott a Béke út felújítására, a Művelődési Ház felújítására, a Napköziotthonos Óvoda otthonosabbá tételére és egy helyi faipari cég támogatására.

Az ezt megelőző ciklusban (2002-2005. között) 86 millió forint volt ez az összeg, amely akkor óvodai eszközbeszerzést, további útfelújításokat, valamint faipari és egyéni vállalkozások támogatását foglalta magában.

Az elmúlt 8 év alatt összesen 182,7 millió forintból fejleszthettek Bükkszenterzsébeten.

 

Forrás:  www.nfü.hu; www.norda.hu

Bükkszenterzsébetről

A fennmaradt adatok szerint Bükkszenterzsébet még II. András uralkodásának ideje alatt települhetett, és nevét II. András leányától Szent Erzsébettől vette.

Egyházát valószínűleg a szent királyleány kíséretéhez tartozó Farkas és Dávid alapították, és 1244-ben IV. Béla királytól engedélyt nyertek, hogy nővére tiszteletére egyházat építhessenek. A település 1332-1337 évi pápai tizedjegyzékben a hevesi kerület plébániái között Sancta Elisabeth néven fordult elő. 1451-ben Egyházasszenterzsébet, 1466-ban Szenterzsébet néven szerepelt.

Az 1564 évi összeírásban már csak mint puszta volt feltüntetve e néven, 12 portával.

1589-1590 évi számadáskönyvek adatai szerint ekkor az egri várba szolgáltatta be a főpapi tizedet. 1675-ben a Szirák, Zay, Petre, Gyönge, Csorba, Forgon armalista családok laktak itt. 1684-ben Eösz Gábor birtoka volt. 1693-ban Usz Gábor, Bertóti Gábor, Utassy György, Bozó János, Petrin Máté, Zay Lukács, Forgó Máté, Ködmön Pál és Szilák Albert birtoka volt.

A 19. század első felében is több birtokosa volt: az Utasy, Menyhárt, Zay, Kovács, Plathy, Ónody, Gelléry és Szirák családok birtoka volt.

A 20. század elején Menyhárt Mihály és az Utassy, Zay utódok voltak birtokosai.

Az 1900-as évek elején 205 lakóházban 1087 lakos élt itt, valamennyien magyarok, közülük 2 evangélikus, 24 izraelita, a többi pedig római katolikus volt. A település 1903-ban kapta jelenlegi nevét, addig Szenterzsébetnek hívták.

1949-ben egyesítették Tarnalelesszel, és csak 1957-ben nyerte vissza önállóságát.

Támogatások

Pályázati rendszer Megye EOVK Kistérség Pályázó neve Projekt azonosító Projekt megnevezése Projekt leírása Teljes költség (Ft) Támogatási összeg (Ft)
AVOP Heves HEV 2 Pétervásárai Bozó Roland AVOP-1.4.1-05/1.-2006-03-0081/0.5 Bozó Roland gépberuházása Bükkszenterzsébeten   7 650 000 Ft 7 650 000 Ft
TRFC 2005 Heves HEV 2 Pétervásárai BÜKKSZENTERZSÉBET Község Önkormányzata TRFC/EM/t/1000052/2005 Bükkszenterzsébet Községi Iskola felújítása   17 218 000 Ft 14 400 000 Ft
AVOP Heves HEV 2 Pétervásárai Bükkszenterzsébet Községi Önkormányzat AVOP-3.5.2.-2006-12-0084/5.08 Vendégház kialakítása szolgálati lakásból - közösségi funkcióval   1 307 040 Ft 1 110 984 Ft
TÁMOP-3-1 Heves HEV 2 Pétervásárai Bükkszenterzsébet Községi Önkormányzat TÁMOP-3.1.4-08/2-2008-0124 TÁMOP-3-1 A bükkszenterzsébeti Napközi Otthonos Óvoda versenyképességének növelése. 7 000 000 Ft 7 000 000 Ft
ÉMOP-4-3 Heves HEV 2 Pétervásárai Bükkszenterzsébet Községi Önkormányzat  ÉMOP-4.3.1/2F-2f-2009-0003 ÉMOP-4-3 A bükkszenterzsébeti Napköziotthonos Óvoda ''otthonosabbá tétele''  64 573 684 Ft 58 116 315 Ft
Agrárgazdasági célok támogatása (nemzeti támogatás Heves HEV 2 Pétervásárai Green Hungária Kft. na Ültetvények na 9 792 000 Ft 3 000 000 Ft
GVOP-2-1 Heves HEV 2 Pétervásárai GYETVAI PACK Faipari Gyártó, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. GVOP-2.1.2.-2004-10-0435/1.0. GVOP-2-1 ISO 9001:2000  bevezetése 2 387 500 Ft 800 000 Ft
GVOP-2-1 Heves HEV 2 Pétervásárai GYETVAI PACK Faipari Gyártó, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. GVOP-2.1.1-05/1.-2005-04-0535/1.0. GVOP-2-1 Faipari üzemfejlesztés munkahelyteremtéssel Bükkszenterzsébeten 35 568 651 Ft 12 449 000 Ft
TFC 2003-2004 Heves HEV 2 Pétervásárai Gyetvai Pack Kft. 100000603C Faszárító kapacitás létesítése   13 373 000 Ft 1 880 000 Ft
TRFC 2008 Heves HEV 2 Pétervásárai Gyetvai Pack Kft. TRFC/EM/ba/1000001/2008 Faipari üzem ingatlanfejlesztése Bükkszenterzsébeten   22 273 338 Ft 15 590 000 Ft
Széchenyi Terv (2002) Heves HEV 2 Pétervásárai Szentesi Zsolt SZT-2002-TU-EMA-1-02-05-1 A Hosszúvarő pusztai, volt Beniczky uradalmi major cselédházának rehabilitációs programja.   5 960 000 Ft 1 500 000 Ft
TRFC 2004 Heves HEV 2 Pétervásárai Tarnafa Kft. TRFC/EM/1000006/2004 Fafeldolgozási kapacitásbővítés munkahelyteremtéssel   35 356 271 Ft 19 759 637 Ft
HEFOP-3-4 Heves HEV 2 Pétervásárai Tarnafa Tarnamenti Erdőgazdálkodási-Faipari-Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. HEFOP-3.4.1/05/1.-2006-04-0191/2.0 HEFOP-3-4 Képzési projekt a TARNAFA Kft. versenyképességének megőrzése érdekében 11 531 408 Ft 8 908 128 Ft
GVOP-2-2 Heves HEV 2 Pétervásárai Tarnafa Tarnamenti Erdőgazdálkodási-Faipari-Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. GVOP-2.2.2-05/1.-2005-11-0215/1.0. GVOP-2-2 TARNAFA Kft. versenyelőnyének megőrzése a modern cégvezetési rendszerek alkalmazásával 2 720 800 Ft 1 067 686 Ft
AVOP Heves HEV 2 Pétervásárai Zay Benedek AVOP-1.1.3.-2004-11-0117/0.5 Mezőgazdasági gépbeszerzés   24 050 000 Ft 10 822 500 Ft
TFC 2003-2004 Heves HEV 2 Bélapátfalvai BÜKKSZENTMÁRTON Község Önkormányzata 100001003C Széchenyi út felújítása   5 148 000 Ft 500 000 Ft
Agrárgazdasági célok támogatása (nemzeti támogatás Heves HEV 2 Bélapátfalvai Magyar Ottó na Vegyes gazdálkodás na 18 193 000 Ft 5 458 000 Ft
UMVP - ÁTK II. Heves HEV 2 Bélapátfalvai Szabó Iván 2024162849 Állattartó telep korszerűsítése   0 Ft 19 457 133 Ft