Mátraderecske

8 év fejlesztés

Mátraderecskén az elmúlt négy év alatt (2006-2010. között)558,5 millió forint összegben történt településfejlesztés, amely magában foglalta az ivóvízhálózat korszerűsítését, a MOFETTA szellőztetőrendszerének kibővítését, a Kanázsvár út felújítását, valamint Mátraderecske járdáinak rekonstrukcióját, építőipari és kereskedelmi céget támogatását, valamint a komposztálóban elvégzendő szerves hulladék hasznosításának támogatását.

Ezt megelőzően 2002-2005. között 31,7 millió forint volt a fejlesztésre felhasznált összeg, melyből jutott a strandfürdő rekonstrukciójára, a vendégház fejlesztésére, a Sarok vendégház bővítésére, útfelújításra és az Általános Iskola képességfejlesztő programjára.

Így a 8 év alatt összesen 590,2 millió forintból fejleszthetett Mátraderecske.

Forrás: www.nfü.hu; www.norda.hu

Mátraderecskéről

A több mint 600 éves palóc település a Mátra északi peremén Budapesttől mintegy 120 km-re Heves megyében helyezkedik el.

Neve az 1332/37. évi pápai tizedjegyzékben De Recske alakban, majd egy 1479. évi oklevélben merül fel. A XVI. században Perényi Péter, majd Országh Kristóf bírta. Török pusztítás folytán 1552-től 1576-ig néptelen. 1603-tól egyik fele Rákóczi birtok, másik fele köznemeseké. 1683 és 1686 között ismét elpusztult, 1689-ben csupán egyetlen jobbágytelek volt népes.

1701-től Althan és Aspremont, 1740-től Grassalkovics Antal bírja; 1776 és 1824 között Orczy, 1825-től Kaan és Ullmann bérli, 1847-ben felerészét gróf Károlyi György vásárolja meg, másik fele továbbra is köznemesek birtokában marad. A magyar-német népességetnikai vizsgálat Mátraderecskén történt mivel ez a Palócföld egyik legjellegzetesebb etnikai települése.

Az Aba nemzetség Debrei néven említett ága e területen a XIII. században szervezte meg a családi uradalmat és a község ennek lehetett része. A község lakói palócok, akiket már csak a palóc beszédjükről lehet felismerni. Mátraderecske nevezetessége a Kanázsvár, amely az 1300-as években épült, a tatárjárás után. Nevét a várkapitányról, Kanázsvár Istvánról kapta.

A török hódítás idején a siroki vár elfoglalása után a várat a magyarok harc nélkül feladták. A vár a recski grófi kastéllyal volt összekötve kb. 500 m-es földalatti folyosóval. A grófi család veszély esetén ide menekült. Az építmény egy őrtoronyból és azt körbevevő kőkerítésből állott. Hadászati jelentőségét a meredek hegyoldal adta. Ma már csak az őrtorony falmaradványa látható.

Az itt található termál-gyógyvíz főként reumatikus betegségek kezelésére alkalmas. Először 1965-ben végeztek kutató fúrást, amely során 800 méter mélységből 15 méter magasra 38 C-os melegvíz tört fel. A falu összefogásával egy medence épült, amely később háromra bővült. A strand környékén hétvégi házak épültek, ahol közel háromszáz üdülőben az ország minden pontjáról érkeznek ide pihenni vágyó emberek.

Mátraderecske 1986-ban üdülőkörzetté lett nyilvánítva, így részévé vált Parádfürdő, Parád és Parádsasvár idegenforgalmi és pihenő körzetének. A község legújabb nevezetessége a Magyarországon egyedülálló szén-dioxid szárazfürdő, mely jelentősen hozzájárul az ország érbetegeinek, egyes reumatológiai kóresetek színvonalas ellátásához, rehabilitációjához. A település északi részén már régen felfigyeltek a lakosok a földből feláramló nagy töménységű szén-dioxid jelenlétére. Azt azonban, hogy ez a gáz gyógyításra is használható, 1992-től kezdték a tudósok és szakértők vizsgálni.

Az Egészségügyi Minisztérium Országos Gyógyhely – és Gyógyfürdőügyi Főigazgatósága a természetes módon feláramló szén-dioxid gázforrás gázát 1999-ben gyógygázzá, a megépült létesítményt pedig 2006-ban gyógygázfürdő intézménnyé minősítette. A település infrastruktúrája fejlett. 1970-től ivóvízhálózat, 1986-1987-ben gázhálózat, 1992-ben telefon, 1998-ban pedig a szennyvízhálózat került kiépítésre.

Támogatások

Megvalósulás helye Pályázati rendszer Kistérség Pályázó neve Projekt azonosító Projekt megnevezése Projekt leírása Teljes költség (Ft) Támogatási összeg (Ft)
Mátraderecske HEFOP-2-1 Pétervásárai Általános és Zeneiskola HEFOP-2.1.3-P.-2004-06-0049/1.0 HEFOP-2-1 Lépj tovább! képesség- és készségfejlesztő programok 14 931 500 Ft 14 931 500 Ft
Mátraderecske Turizmus (nem besorolható) Pétervásárai Általános és Zeneiskola ER01-03-458 Erdei iskola program   0 Ft 199 200 Ft
Mátraderecske Ifjúsági Pétervásárai Általános és Zeneiskola Mátraderecske IFJ-TÁ-04-B/C/D/E/F/G/H-0162 Integrált nyári tábor Fonyódligeten   0 Ft 200 000 Ft
Mátraderecske AVOP Pétervásárai Általános Iskolai Diáksportegyesület AVOP-3.5.2.-2006-12-0064/5.08 Számítástechnikai Eszközfejlesztés   499 800 Ft 424 830 Ft
Mátraderecske Sport Pétervásárai Általános Iskolai DSE SPO-SF-06-0260     0 Ft 448 500 Ft
Mátraderecske HEFOP-2-1 Pétervásárai Apátfalva Község Cigány Kisebbségi Önkormányzata HEFOP-2.1.9-08/1.-2008-06-0061/1.0 HEFOP-2-1 Halmozottan Hátrányos Helyzetű Tanulók Integrált Nevelése Napközis és Bentlakásos Nyári Táborok Szervezése Keretében a Nevelésből Való Lemorzsolódásuk Csökkentése Érdekében 4 663 580 Ft 4 663 580 Ft
Mátraderecske AVOP Pétervásárai Benkő Dénes AVOP-3.1.1-05/1.-2007-03-0011/0.5 Energiafű - ültetvény telepítés   10 524 000 Ft 4 735 800 Ft
Mátraderecske Szociális - Nem megadott Pétervásárai II. Rákóczi Ferenc Ifjúsági Szervezet   Integrált nyári tábor Fonyódligeten   0 Ft 264 000 Ft
Mátraderecske SZT-2002-EN-01 Pétervásárai Kis István Roland SZT-2002-EN-01- 02/03/1103 nyílászárócsere   256 019 Ft 76 806 Ft
Mátraderecske NEP-2008-1 Pétervásárai Kiss Jánosné NEP-2008-1/08/05/0420 nyílászáró csere    410 497 Ft 82 099 Ft
Mátraderecske KEOP-6-2 Pétervásárai KONTAKT-R Üzletkötő és Kereskedelmi Kft. KEOP-6.2.0/A/09-2009-0011 KEOP-6-2 Házi és közösségi komposztálást népszerűsítő mintaprojekt megvalósítása Mátraderecskén 10 525 620 Ft 9 999 339 Ft
Mátraderecske UMVP - Gépbeszerzés Pétervásárai Kovács László 8001153547 Mezőgazdasági gép beszerzése   0 Ft 63 000 Ft
Mátraderecske NEP-2007 Pétervásárai Kovács Sándor Csaba NEP-2007/07/08/0134  hőszivattyús rendszer kialakítása   2 442 300 Ft 265 000 Ft
Mátraderecske UMVP - ÁTK II. Pétervásárai Kovács-bolyki 2003 Mezőgazdasági és Szolgáltató Kft. 2024162885 Állattartó telep korszerűsítése   0 Ft 7 747 488 Ft
Mátraderecske UMVP - Gépbeszerzés Pétervásárai Kovács-bolyki 2003 Mezőgazdasági és Szolgáltató Kft. 8001220308 Mezőgazdasági gép beszerzése   0 Ft 973 000 Ft
Mátraderecske 12/2007. (III.14.) OKM rendelet - Óvoda fejlesztő program Pétervásárai Községi Önkormányzat 105. 12/2007. (III.14.) OKM rendelet - Óvoda fejlesztő program   520 000 Ft 520 000 Ft
Mátraderecske KEOP-6-2 Pétervásárai Községi Önkormányzat Mátraderecske KEOP-6.2.0/A/09-2009-0028 KEOP-6-2 Környezettudatos életmódra ösztönzés Mátraderecskén szerves hulladék komposztálóban való hasznosításával. 9 990 000 Ft 9 490 500 Ft
Mátraderecske UMVP - Tanyabusz I. Pétervásárai Községi Önkormányzat Önk. 2043816853 Tanyabusz beszerzése   0 Ft 4 375 000 Ft
Mátraderecske GOP-2-1 Pétervásárai Leier Hungária Építőanyaggyártó Kft. GOP-2.1.1-08/C-2008-0014 GOP-2-1 Üregestégla gyártókapacitások bővítés a Leier Hungária Kft-nél  2 795 140 838 Ft 500 000 000 Ft
Mátraderecske AVOP Pétervásárai Mátraderecske Idegenforgalmáért Egyesület AVOP-3.5.2.-2006-12-0063/5.08 Laptoppal az Európai Unióba   515 000 Ft 437 000 Ft
Mátraderecske AVOP Pétervásárai Mátraderecske Idegenforgalmáért Egyesület AVOP-3.5.2.-2006-09-1171/5.08 Palóc párna fesztivál Mátraderecskén   1 810 000 Ft 1 502 300 Ft
Mátraderecske NCA Pétervásárai Mátraderecske Idegenforgalmáért Egyesület NCA-EM-07-P-0619 Működési költség   0 Ft 100 000 Ft
Mátraderecske  9/2008. (III.29.) OKM rendelet 1-2. §. - ISKOLAI TÁMOGATÁS Pétervásárai Mátraderecske Község Önkormányzata EM/2009/2437  9/2008. (III.29.) OKM rendelet 1-2. §. - ISKOLAI TÁMOGATÁS   3 259 500 Ft 3 259 500 Ft
Mátraderecske  9/2008. (III.29.) OKM rendelet 1-2. §. - ÓVODAI TÁMOGATÁS Pétervásárai Mátraderecske Község Önkormányzata EM/2009/271  9/2008. (III.29.) OKM rendelet 1-2. §. - ÓVODAI TÁMOGATÁS   1 438 500 Ft 1 438 500 Ft
Mátraderecske TÁMOP-3-1 Pétervásárai Mátraderecske Község Önkormányzata TÁMOP-3.1.4-08/2-2009-0264 TÁMOP-3-1 Pedagógusok módszertani kultúrájának fejlesztése, a mátraderecskei általános iskolában, a kompetencia alapú oktatás bevezetése és a hatékony együttnevelés érdekében 14 999 895 Ft 14 999 895 Ft
Mátraderecske AVOP Pétervásárai Mátraderecske Községi Önkormányzat AVOP-3.5.2.-2006-12-0051/5.08 Köztéri bútorok beszerzése   2 144 160 Ft 1 822 000 Ft
Mátraderecske 23/2008. (VIII.6.) OKM rendelet a szakmai és informatikai fejlesztési feladatok támogatása igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának, elszámolásának és ellenőrzésének részletes szabályairól - 5. §-ra támogatott önkormányzatiigénylések Pétervásárai Mátraderecske Községi Önkormányzat R23-08-SZI5-A-0400 23/2008. (VIII.6.) OKM rendelet a szakmai és informatikai fejlesztési feladatok támogatása igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának, elszámolásának és ellenőrzésének részletes szabályairól - 5. §-ra támogatott önkormányzatiigénylések   1 759 900 Ft 1 759 900 Ft
Mátraderecske SZTP (2003-2005) Pétervásárai Mátraderecske Községi Önkormányzat SZTP-2004-TU-21-04-10-3 A mátraderecskei strandfürdő vízforgatóval történő ellátása   35 383 000 Ft 5 000 000 Ft
Mátraderecske TRFC 2006 Pétervásárai Mátraderecske Községi Önkormányzat TRFC/EM/t/1000021/2006 Palóc Út Információs Központ II. Ütem - Pihenő Park Kialalkítása   7 200 000 Ft 5 760 000 Ft
Mátraderecske AVOP Pétervásárai Mátraderecskei Közoktatás Fejlesztéséért Közalapítvány AVOP-3.5.2.-2006-12-0058/5.08 Lépj előre az "IT" eszközök használatában   1 580 000 Ft 1 500 000 Ft
Mátraderecske AVOP Pétervásárai Mátraderecskei Közoktatás Fejlesztéséért Közalapítvány AVOP-3.5.2.-2006-12-0108/5.08 Korszerű  IT eszközöket az alapítvány munkájában   490 000 Ft 415 000 Ft
Mátraderecske NCA Pétervásárai Mátraderecskei Polgárőr Egyesület NCA-EM-08-P-0053 Működési költség   0 Ft 250 000 Ft
Mátraderecske NCA Pétervásárai Mátraderecskei Polgárőr Egyesület NCA-EM-09-P-0116 Működési költség   0 Ft 177 000 Ft
Mátraderecske NCA Pétervásárai Mátraderecskei Polgárőr Egyesület NCA-EM-07-P-0639 Működési költség   0 Ft 180 000 Ft