Blog

2012. február 03. 13:39

Egercsehi Bányászkönyv

egercsehi_borito.jpg

Dr. Csiffáry Gergely fő levéltáros elkötelezett, színvonalas, precíz munkája. Lexikon méretű, míves könyv, szép küllemű. Ezek az első benyomások. Levéltári forrásokra épül elsősorban, tudományos igényű munka.

A térség bányáit is feldolgozza. Ízelítőként néhány adat.

Valószínűleg kevesen tudják, Heves megye első mélyműveléses szénbányáját 1770-ben Egerbaktán nyitották meg. A Beniczky György földbirtokosnak és családjának fél évszázadon keresztül volt meghatározó szerepe a bányászatban.

Szúcson 1891-ben nyitott bányát. Az utolsó szénbányát 1990-ben zárták be Egercsehiben. A bányászokat nagyon megviselte a bezárás, munkahelyeiket vesztették el.

A bányász kolóniák erős közösségek voltak. Belső tartást adott, hogy nap mint nap veszélyben volt az életük, egymásra voltak utalva. Az Egercsehi Bányász Baráti Kör Egyesület létrehozásának gondolata 2005-ben fogalmazódott meg, 2007-ben került bejegyzésre.

A 150 fős baráti kör jelentős eredményeket mondhat magának. Maradandó emlékmű született Egercsehiben, feltüntetve a bányászhalálesetben elhunytak névsorát. Emlékpark került kialakításra.

A templomban Szent Borbála fából faragott szobra található. A templom tornyában alkalmi jelleggel bányászzene szól.

Mindenképpen kiemelésre kívánkozik Simon Sándor, a volt főmérnök, mostani egyesületi elnök tevékenysége, Dr. Nagy Lajos bányászati szakember kiemelkedő támogatása, Tóth Andrásné polgármester asszony áldozatos munkája.

Az elmúlt héten Egerben a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárban került sor az Egercsehi Bányászkönyv bemutatójára. Népes érdeklődő vett részt az eseményen.

Megtisztelőnek tartom, hogy az elmúlt években a Bányász Baráti Kör befogadott. Amikor tehetem részt veszek a programokon.

 

Dr. Sós Tamás

2012. február 01. 11:50

Piaf est a Földszint 2-ben, Erikáéknál

nádasy.jpg

A sanzonéneklés nagyasszonya Edit Piaf. Róla szól Nádasy Erika összeállítása. A Földszint 2 Lakásszínházba invitált egy meghívó Géza, Erika, Menyhért aláírásával. Nem először láttam Erika estjét.

Az ő élete is elég mozgalmas. A hatvan fő, akik a műanyag székeken szorongtak, egy csodálatos élménnyel lehettek gazdagabbak.

Piaf felvett név, verebet jelent. A másik beceneve „kölyök”, „fiatalasszony”, Erika nagy átéléssel mesél Piaf életéről, aki anno mutatványosként szerepelt apja műsorában. Majd utcai éneklés következett, és a II. világháborúban Piaf a hadifoglyok árváinak megsegítésére rendezett gálaestet, segítette zsidó énekes kollégáit. Edit az élet árnyoldalát is megtapasztalta.

Erika nagyszerű sanzonokat adott elő a műsor névadójának életútját feldolgozva.

Jó érzés volt részt venni sokakkal együtt ezen a felejthetetlen estén. Géza, Menyhért és Erika valami olyanra vállalkoztak, ami nagyon hiányzik az embereknek.

Egy-egy tanulság, szórakoztató feldolgozása után egy tea vagy pezsgő mellett beszélgetve feltöltődik itt mindenki. Optimista emberek találkozója, akik kínjukban is tudnak nevetni…

 

Dr. Sós Tamás

2012. január 30. 11:52

Peremhelyzetű falvak képviselőinek találkozója Sirokban

HT_FAL~1.JPG

Még a Bajnai-kormány időszakában történt a pályázati kiírás. Hét falu: Szúcs, Terpes, Sirok, Szajla, Egerbakta, Hevesaranyos, Bükkszentmárton egy hálózatot hozott létre. A SZETA Egri Alapítványa és a Kárpátok Alapítvány gesztorságával.

A héten találkoztak a települések képviselői Sirokban, ahol magam is részt vettem.

A három éves program keretében egy lakosra 28 ezer forint jut az említett településeknél. Ma mikor Magyarország legnagyobb problémája a szegénység, hiányzik a szolidaritás.

A lakosság nagy része létbizonytalanságban van anyagilag, de lelkileg és érzelmileg is.

Az oktatást a jelenlegi kormány padlóra vitte, a hosszabb távon nagyon sokba fog kerülni az országnak, az itt élőknek.

A 170 millió forintos kezdeményezés a közösségi programokat segíti, a szegény, mélyszegénységben élők, a romák, társadalomból kirekesztettek körében.

Felzárkóztató képzéseket, tanodai programokat, készségfejlesztést terveznek, valamint az életút megtervezését segítik elő.

Ezeken a településeken 7 és 27 százalék között van a munkanélküliség.

Ahhoz, hogy megértsük az itt élőket, tudjuk segíteni az „álmaikat”, ahhoz el kell jutni a valósághoz, hogy mi is az a mélyszegénység. Mert a szegény ember már nélkülöz. A mélyszegény pedig nyomorban él.

Itt elfelejtett falvak vannak, amelyek a mai politika érdekkörén kívül esnek, csupán kirakat intézkedéseket tesznek.

Szétesett társadalom van Magyarországon.

Összefogás, együttműködés, önbizalom nélkül nem tudunk előrelépést elérni.

 

Dr. Sós Tamás

2012. január 22. 19:41

Van élet a törvény után?

unlike.jpg

Ezt a kérdést az MSZP Pedagógus Tagozata tette fel az oktatási rendszert érintő drasztikus visszalépés után.

Iskolarendszer-váltás történik az országban.

A magyar köznevelés rendszerében nem fog érvényesülni az esélyegyenlőség elve.

Azt kell megélni, hogy az új köznevelési rendszer a fenyegetésre és a félelemkeltésre épül. Kezd hasonlítani a két világháború közötti radikális jobboldal pedagógiai módszerére.

A józan ész szabályainak ellentmondó intézkedések születnek, hatalmi érdekek miatt. Jelentős a pénzkivonás, indokolatlan az ilyen mértékű államosítás. A tanárnak alig van mozgástere a tanítandó tananyagnál.

A köznevelés szereplőit nem együttműködésre, együttgondolkodásra ösztönzik, hanem végrehajtó szerepbe szorítják.

Az iskola nem szolgáltatás, hanem a központi akarat végrehajtója a jövőben.

A szakképzés sem marad érintetlen, hibás alapvetésre épül akkor, mikor egyoldalúan a munkaadók érdekeiből indul ki. Háttérbe szorul a tanuló és a szülő érdeke: az olcsó képzés, és nem a minőségi képzés irányába történnek a lépések, ami hosszú távon viszont nagyon sokba fog kerülni. Alapok hiányában az újabb szakma és az érettségi, csak illúzió marad.

Lesz mit tennie egy új kormánynak…

 

Dr. Sós Tamás

2012. január 21. 10:51

Édesanyámmal a Parlamentben

1289319736.jpg

A hétvége biztonsági készültségei felidézik bennem a karácsony előtti állapotokat. Akkor is rendkívüli demonstrációkra készültek a fővárosban.

Azon az ominózus karácsony előtti napon volt Édesanyám a parlamentben, úgy indult a nap, mint a többi ülésnap.

Korábban érkeztünk, néhányan már a külső sorompónál a kormánypárti képviselők fotóit mutatták, mint felelőseit az elmúlt 1,5 év lejtmenetének.

A 7-es kapun mentünk be, majd miközben a lift faragott, hangulatos részeit megcsodáltuk, a felvonó az alagsor és az első emelet között a beszállni kívánkozók jelzései szerint szinte kezelhetetlenül közlekedett.

Körbejártuk az Országházat. Édesanyám úgy volt a képviselőkkel, mint régi ismerősökkel, hiszen gyakran látott emberek a tévé képernyőn keresztül, rá is szólt többükre.

A parlamenti büfét, a vadász és a goblen termet is megnéztük, a korona környékét is többször érintettük. Először akkor, amikor erdélyi magyarok népes csoportja figyelte a katonai tiszteletadást.

A felsőházi termet is megcsodáltuk, mint ahogy a folyosókon lévő szobrokat. A különböző korabeli szakmákat mutatták be a jellegzetes remekművek. Betekintettünk Ujhelyi István, az Országgyűlés alelnökének szobájába is. Az ő munkatársai kalauzoltak bennünket.

Ezt követően az MSZP frakció irodája következett. Itt már nagyon sok ismerőse volt Édesanyámnak, mindenkit név szerint említett. Jól esett képviselőtársaimnak az odafigyelés. Itt egymás között voltunk,meg is kapták az „anyai jó tanácsokat”.

Következett a Plenáris terem, itt sokkal több ismerős volt. A napirend előtti hozzászólásoknál kiderült, hogy miért kell időre elmondani a beszédeket.

Közben megérkezett az öcsém. A rendkívüli házbizottsági ülés miatt szünetet rendeltek el.

Édesanyám az élmények hatása alatt befejezte a parlamenti látogatást, de végül kapott egy kis ízelítőt a Kossuth téri eseményekből.

Még napok múlva is mesélte a látogatás élményét.

 

Dr. Sós Tamás

2012. január 11. 09:43

Az egri Érseki Palota felújítása

ersekipalotaeleje.jpg

Bajnai Gordon kormánya alatt született a döntés az egri Érseki Palota felújításáról, melynek nyomán közel 1 milliárd forintos eu-s támogatást kap az egri főegyházmegye, 200 milliós saját forrást hozzáadva.

Még miniszter korában látogatott el az Érseki Palotába Bajnai Gordon, támogattuk az Érsek Úr kezdeményezését dr. Nagy Imre, akkori egri egyéni országgyűlési képviselővel, Eger város sikeres polgármesterével, és másokkal együtt lobbiztunk az eu-s forrás elnyeréséért.

Az épület páratlan értékei láthatóvá válnak, megnyílnak a közönség előtt is. Az első és a második emeleten mutatják be az Magyar Egyház ezer évét, de itt kap helyet a magyar szenteket és legendákat is bemutató tárlat, valamint az egri püspökök és érsekek arcképcsarnoka is itt látható.

Ma kevesen tudják, hogy itt található egy érseki kápolna is, ami szintén látogatható lesz. A Borkombinát időszakában ezt befalazták.

Az épületben szép freskók láthatók, amiket a felújítás során renoválnak. A földszinten internet kávézó, ajándékbolt, közösségi helyiségek lesznek, egri, mátrai, tokaji borokat bemutató vinotéka is lesz. A főegyházmegye történelmi borvidékei is bemutatkoznak itt.

 

A kulturális, turisztikai és látogatóközpont kialakításával kapcsolatos beruházásról is lehet olvasni abban a 2012-es – Heves Megyei Hírlap által készített – kalendáriumban, amit Ternyák Csaba érsek Úrtól kaptam január elejei Érseki Palotában történt megbeszélésünk során.

A felújítási munkálatok várhatóan 2013 közepén fejeződnek be.

 

Dr. Sós Tamás

‹ Előző 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 Következő ›