Hatvan és környéke a régióban az egyik legfejlettebb kistérség

A napokban tartott országgyűlési képviselői fórumon többen kiemelték, hogy az Érsek Zsolt vezette önkormányzat, a szocialista helyi és országos vezetés időszakában jelentős fejlődés ment végbe.
Meghatározó cégek telepedtek le az ipari parkban munkahelyeket teremtve az itt élőknek.
A Hatvan, Gyöngyös, Eger urbanizációs tengely a régió fejlett területeihez tartozik. Aggodalom fogalmazódott meg azzal kapcsolatban, hogy az Új Széchenyi Tervtől nem várható jelentős foglalkoztatás bővítés. Heves megyében évente fel kellene építeni egy Bosch és egy Mátrai Erőmű nagyságrendű céget. Irreális a Kormány foglalkoztatási terve.
Ha az autópályáról letérve Új Hatvanból megyünk a centrum felé, szembeötlő az autóbusz pályaudvar impozáns látványa, az uszoda is igen népszerű. Már most panaszkodnak, hogy komorabb a város a közmunkások csökkenése miatt. A FIDESZ- kormány cserbenhagyta a helyi embereit, így pont ellentétesen cselekszenek, mint ahogy a kampányban ígérték.
Hiányzik az önkormányzati területen az a 120 milliárd forint amit a FIDESZ- kormány a kampányban pluszként megígért.
Így itt is az új vezetés – követve az országos példát – „csontvázak” keresésébe, átszervezésbe, elbocsátásba kezdett. Mértékadó emberek kapják fel a fejüket, hogy mit tesznek.
Félő, hogy ha ez így folytatódik, akkor a város elveszíti a jövőt.
Most kell megmutatni, hogy milyen lobbi erővel bír az új vezetés. Ez még várat magára.
Dr. Sós Tamás

Hozzászólás