Megfélemlítések

A munkahelyi megfélemlítéseknek a legkülönbözőbb módjairól hallunk…
A korábbi nyílt beszélgetések megszűntek. Bizalmatlanság lett úrrá a hivatalokban, intézményekben, állami, önkormányzati cégeknél.
A parlamenti, majd az önkormányzati választást követően a FIDESZ- KDNP által kinevezett új vezetők fenntartással közelítettek a dolgozókhoz. Hetekig, hónapokig hozzájuk sem szóltak, bizonytalanságban tartották a munkavállalókat. Meg is látszott az elmúlt háromnegyedév teljesítményén mindez.
A helyzetet jól mutatja egy januári példa. Negyven év körüli férfi, kezdetektől nyugdíjpénztári tag. Egyik állami cég beosztott vezetőjeként arra a következtetésre jutott, hogy neki jobban megérné még ilyen körülmények között is magánnyugdíj-pénztári tagnak maradni.
Mégsem ezt választotta. Feltette a kérdést: „Nem lesz-e ebből baja?” A kérdést az döntötte el, hogy látni fogják az adatlapját. Eljut a FIDESZ vezetőihez, mivel a FIDESZ- kormány mindent elkövetett, hogy ne maradjanak a magánnyugdíjpénztárba a dolgozók.
Azért, hogy az állását ne kockáztassa mégis az állami rendszert választotta.
Magyarországon 2011 elején ilyen állapotok vannak, félnek a beosztott dolgozók.
Kedves fideszesek, erre "büszkék lehetnek"!
Dr. Sós Tamás

Hozzászólás