Nőnapon

A nőnapon feleségemre, édesanyámra, lányomra, menyemre, Vanda unokámra gondolok.
Kis ünnepséget rendezünk ilyenkor ebben a hölgykoszorúban – kibővülve a család többi tagjaival. A fiúk több esetben verset is mondanak vagy egy kis műsor kerekedik. Szeretem ezeket a bensőséges hangulatú összejöveteleket a mai viszonyokhoz képest nagy-létszámú családunkban.
Feleségemnek köszönöm gyermekeinket, azt, hogy megértő társ, a család összetartója. Édesanyám szeretetben felnevelt, elindított az életbe, ma is sokat aggódik értem. A lányommal folytatom a legtöbb vitát, úgy gondolom sokat tanulunk egymástól. A menyemmel, ki most már a lányunk is lett, izgalmas diskurzusokat folytatunk.
Vanda unokám pedig egyszerűen megoldja a helyzetet. Mindenkit levesz a lábáról. A négy fiú unokánál is hamar elérte 1,5 évesen, hogy ő van a középpontban.
A család mellett a nőket mindenhol köszöntjük. A nemzetközi nőnap a történelmet alakító egyszerű nők napja is. Azt a küzdelmet eleveníti fel, melynek célja, hogy a társadalomban egyenlő jogokkal és lehetőségekkel élhessenek a nők.
Az elmúlt évek szép hagyománya a rendszerváltás után is tovább él. Kis ünnepséggel fűszerezett köszöntések alkalmával adjuk át a virágokat munkahelyi, lakóhelyi, szervezeti, baráti, szűkebb - tágabb közösségekben. A hölgyek, a nők pedig őszintén örülnek, ha figyelünk rájuk….
Számunkra ugyanakkor kicsit a „lelkiismeret-furdalás” napja is a NŐNAP, az év 364 napjáért….
Sós Tamás

Hozzászólás