Blog

2011. október 23. 16:02

Ötszázból hat Heves megyei cég

pénz.png

A napokban az egyik hetilapban jelentek meg az 500 legnagyobb nyereségű hazai cég összehasonlító adatai, 2010-es mutatók alapján.

Hat Heves megyei cég szerepel a listán. A hatból egy az energiaellátásban vesz részt, a Mátrai Erőmű a 24. legnagyobb nyereségű cég Magyarországon, őt a megyei sorrendben négyen követik, valamennyi a járműiparban.

Sorrend szerint: Robert Bosch Elektronika Kft., ZF-Lenksystem Hungária Kft., LKH Leoni Kábelgyár Kft., ZF Hungária Kft.

A közlekedés területéről utánuk jön a Horváth Rudolf Intertransport Kft. Hatuknak az összes adózott eredménye 31,6 milliárd forint.

A Hatvan, Gyöngyös, Eger urbanizációs tengely mentén helyezkednek el ezek a cégek. Jelentős foglalkoztatók, sok-sok térségi üzemmel vannak kapcslatban, még ha a számuk csökkent is.

Meghatározó jelentőségük van Heves megye fejlődésében, az itt élők életében.

 

Dr. Sós Tamás

2011. október 19. 12:27

A Rozmaring és a Borvirág Egerszalókról

0517_77.jpg

Az a megtiszteltetés ért az elmúlt szombaton, hogy meghívást kaptam Egerszalókra.

A 35 éves Rozmaring Hagyományőrző Népdalkört ünnepeltük. Juhász Józsefné a népdalkórus vezetője – két neves borász édesanyja – szenvedélyes hangú köszöntőjét megelőzően Tőgyi Gábor polgármester méltatta a tevékenységüket.

Az együttes – magam is megtapasztaltam – jó hírét vitték a megye legkülönbözőbb pontjaira a településnek.

Az asszonykórus mellett az elmúlt időszakban a férfiak is felhívták magukra a figyelmet. Az Egerszalóki Borvirág Hagyományőrző Férfikórus érces hangjukkal kedvenceik az ilyen jellegű programoknak.

A környező településekről is sokan érkeztek, többek között Sebestyén János, Tuza Ferenc is, a szomszéd település volt polgármestere. Egy 160 főt befogadó pincét terveztek helyszínül, de végül a nagy érdeklődés miatt a tornaterem adott otthont a rendezvénynek, s így 250-en vettek részt.

Többek között beszélgettem a Novaji Asszonykórus tagjaival, a Kiskörei Őszidő Nyugdíjasklub tagjaival.

Felemelő az a kedvesség, ami sugárzik az idősebb közösségek tagjaiból. Jól érzik magukat, feltöltődést jelentenek egymás számára, mellyel jó példát mutatnak mások számára. „Itt fáj, ott sajog’, de mosolyognak.

A Poroszlói Asszonykórus tagjai büszkén mesélték, hogy az Ökopark beruházott a településükön, az Egerszóláti Asszonykórus hölgyei közrefogták a két falu plébánosát, aki szintén megtisztelte a rendezvényt.

Az Egercsehi Asszonykórus Rózával, a vezetőjükkel szintén eljöttek a rendezvényre.

A Demjéni Vagányok férfi népdalkör, a női kórusok között komoly figyelmet kapott.

A nap folyamán a kórusok komoly vendéglátásban is részesültek, közös ebéden vehetett részt mindenki. Kitettek magukért a település vállalkozói, borászai és az önkormányzat is.

Délután még több együttes érkezett, illetve a helyi színészek is felléptek.

A településen öt színészcsalád is lakik, akik a Gárdonyi Géza Színházhoz kötődnek.

Feleségemmel és nővérével közösen a rendezvény első felében vettünk részt, és nagyszerű közösségi élménnyel lettünk gazdagabbak. Köszönjük.

 

Dr. Sós Tamás

2011. október 17. 13:57

A FIDESZ nehezen magyarázza, és még nehezebben csinálja

ORBN-H~1.JPG

A napokban együtt ebédeltem egy több ciklus óta fideszes országgyűlési képviselővel.

Arra a kérdésemre, hogy mi a véleménye a költségvetésről, azt az egyértelmű választ adta: „Nehéz lesz megmagyarázni!”

Azt gondolom. Mindazt, ami törvényhozás címszó alatt folyik valóban nehéz lesz megmagyarázniuk.

A lakosság körében járva-kelve egyre kevesebb embert találunk aki „rájuk” szavazott volna. Többen szókimondóak, és „restellik, hogy így cselekedtek”.

Amit az önkormányzati vagyon államosítása terén tesznek, az is szemfényvesztés. Még mindig nem lehet tudni, hogy mit írtak alá a miniszterelnökkel. Valójában miről szól ez a megállapodás, testületi felhatalmazások nélkül, központi „biankó” szerződés alapján.

Heves megyében a nagy sietségben előzetesen a „pénzügyi gondnok” ellenjegyzése sem került rá. Pedig már a napi működésnél is ott van, ott kell lennie.

Azt érteni vélem, hogy az adósságrendezés a bankokkal könnyebb, ha a 19 megyét egyben kezelik.

Azt már nem értem, hogy miért kell ehhez az ingatlan, az épület és a feladat is az „államnak”?

Egyébként korrektebb lenne elmondani, hogy az állam el fog hagyni feladatokat, amiket eddig az önkormányzat végzett. Ki végzi majd ezeket? Így jön be a magánrendszer, suttyomban, búvó patakként.

Miért lesz ettől jobb pl.:a kórházak ellátása.

Különösen úgy, hogy kevesebb pénzt fordítanak az egészségügyi ellátásra. Egészségügyi szakdolgozókat küldenek el.

A kistelepülések adósságrendezéséről pedig szó sincs. Akkor miről is szól ez a történet?

Ugye tudjuk a kormány szlogenjét, amit az amerikai nagykövetnek mondott akkor még a leendő miniszterelnök?

„Ne a szavaimat, hanem a cselekedeteimet tessék figyelni.”

 

Dr. Sós Tamás

2011. október 16. 10:00

A hatvani ipari parkban a Boschnál

imagesCAMQPZV4.jpg

A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara jóvoltából – a megyei vállalkozói napok keretében – a Robert Bosch Elektronikai Kft.-nél jártam.

Az elmúlt évek sikertörténete, ami itt az ipari parkban a Boschnál látható. Jelenetős munkahelyteremtés valósult meg és a jövő is bíztatónak tűnik a gyáróriásnál.

A program keretében a Miskolci Egyetem, a Budapesti Műszaki Egyetem kamarai szakemberekkel közösen konzultáltunk a hatvani Boschnál, a termelési folyamatokról és a képzésről.

A magyar nemzeti éves össztermék 40 százalékát adó cégóriás egyik vállalatánál voltunk.

Jelen vannak Amerikától, Európán és Afrikán keresztül a Távol-Keleten, de Ausztráliában is.

Kitüntetett tevékenységet folytatnak – többek között – Hatvanban, Egerben, Miskolcon, de az országunk más pontjain is.

Itt Hatvanban a gépjárművek elektronikai egységeit gyártják, 3500 dolgozóval, ami tiszteletet parancsoló napjainkban. Magyarországon a cégnek 8 ezer dolgozója van, a világban pedig összesen 280 ezer embert foglalkoztatnak.

Ide Hatvanba Szlovákiából, Pestről, Nógrádból, a Jászságból, de Egerből is munkásjáratokkal jönnek dolgozni.

A mi programunkkal párhuzamosan aszódi és hatvani középiskolások is gyárlátogatáson vettek részt, a pályaválasztásukat segítve.

Itt még van nyári munka a diákoknak a Meló-Diák szervezésében. Az idén 100 hallgatónak segítettek diplomamunkájuk elkészítésében.

Az „Ú” alakú gyártási szalagok mellett betanított munkások dolgoznak, nincs munkaerőhiány, teljes létszámmal mennek.

A mérnököknél úgy gondolják, hogy mindent megtesznek, de Pest mégis elvisz embereket. Annak ellenére, hogy egy pályakezdő mérnök 250-300 ezer forintot keres. A 7-8 éve itt dolgozó mérnök eléri a 450-500 ezer forintos keresetet.

Szociális területen is kiemelkedőek az itteni juttatások.

A középfokú szakképzés területén az aszódiakkal, a hatvani DISZI-vel és a gyöngyösi Vak Bottyán Szakközépiskolával van évek óta eredményes kapcsolatuk.

A 125 éves Bosch gyáróriás filozófiája között van, hogy hozzájáruljanak a régió gazdasági fejlesztéséhez, a fiatalok szakmai képzéséhez. Köszönet érte!

A hatvani cég helyzetét mutatja, hogy 2012-ben érik el azt az árbevételt ami 2007-ben volt.

Figyelemre méltó, hogy a globális világban jelen lévő 140 Bosch gyár egymással is versenyez.

Ki tud a cégen belül kedvezőbb ajánlatot adni 1-1 termék gyártásához?

Robert Bosch az 1800-as éves második felében Magdeburgból indulva, egy tanonccal, egy műszerésszel finommechanikai műhelyt alakított ki, így elindítva a folyamatot.

Bosch vállalkozói szemléletét meghatározta azon kijelentése, miszerint minden üzleti tevékenység csakis tökéletes integritással végezhető.

 

Dr. Sós Tamás

2011. október 11. 11:59

Koncepcionális – politikai alapon született – ügyek, és a nyilvánosság

birosag2.jpg

A kötcsei beszéd óta tudjuk, hogy hogyan is készültek a kormányzó erők a hatalom koncentrációra. A politikai riválisokat - eszközökben nem válogatva – igyekeznek ellehetetleníteni.

Ezt nem lehet hagyni! Eszközünk a nyilvánosság. Ennek eredménye azonban a helyzet megfordulása lesz: a”vádlottakból vádlókká” válnak. Az elmúlt hónapokban a kormányzó erők országosan és helyben is leleplezték önmagukat.

Tükröt kell tartani eléjük, hogy a lakosság lássa a valós helyzetet.

Az igazságszolgáltatást is nehéz helyzetbe hozzák. Széles közvélemény előtt zajlik a Gyurcsány Ferenc elleni kirakat eljárás.

A tendenciózusságot mutatja, hogy ez egy „munkaforma” lett az egész országban, ahol az előző időben a szocialisták adták a vezetést.

A politika szintjén előbb mondták ki a verdiktet, majd ehhez keresik az ügyeket.

A kistelepülésektől a nagyobb városokig zajlik ez a folyamat. A szellem tehát kiment a palackból, a felelősség pedig azoké, akik erre politikát építenek.

Köztiszteletben álló, munkájával bizonyított embereket, mint például dr. Nagy Imre, Eger volt szocialista polgármesterét próbálják befeketíteni. A hat évvel ezelőtt 19 település közreműködésével működő Egri Kistérségi Többcélú Társulás egykori elnökét.

Érthetetlen – vagy nagyon is érthető – hogy miért vádolták meg. A 19 település által működtetett közoktatási intézmény pedagógiai normatíva leigénylése miatt.

Az aki ismeri ezeket az önkormányzati, állami finanszírozási mechanizmusokat, az tudja, hogy itt jogosulatlan gazdasági előny megszerzése biztosan nem történt.

Egy döntéshozatali folyamat során a szakapparátus az akkori jogszabályi, országos önkormányzati gyakorlat szerint járt el, testületi állásfoglalás alapján.

Senkit nem ért kár. Senkinek egy forint haszna nem származott ebből. Ők nem a feladatot látták el, hanem azt megszervezték.

 

Dr. Sós Tamás

2011. október 09. 15:05

Kis-és középvállalkozók Dormándon

dormánd.jpg

Jó néhány kis – és középvállalkozóval folytattunk „eszmecserét” a napokban Mesterházy Attila pártelnök, frakcióvezető közreműködésével Dormándon.

Figyelemreméltó megállapítások kerültek megfogalmazásra. A vállalkozók terhei folyamatosan növekednek. Korábban felvett hiteleiket alig tudják fizetni. Hátrányosan érinti őket a hatóságok érzéketlensége. Szinte mindegyik a legkisebb esetben is kőkeményen szankcionál, pénzbehajtási tervet teljesít. Ez a vállalkozóknál csapódik le.

A piac szűkül, illetve nem igazán működik. Az állami vagy önkormányzati megrendelések pedig csak csordogálnak.  Ráadásul itt csak szűk kiválasztotti réteg jut lehetőséghez. A cégvezetők leginkább a jövő szempontjából bizonytalanok.

A magas hitelkamatok, elégtelen belföldi kereslet és a finanszírozási nehézségek fogják vissza a tevékenységüket. Figyelmeztető kell, hogy legyen az Orbán-kormánynak a költségvetés készítésekor a következő – az egyik internetes portálon megjelent – felmérés.

Míg három hónappal ezelőtt a cégvezetők 30 százaléka gondolta csupán, hogy romlani fog a magyar gazdaság helyzete a következő fél évben, addig ez az arány ma már közel 70 százalékos.

Egyre inkább úgy tűnik, hogy ezt a költségvetési tervezetet még az elfogadás előtt át kell dolgozni, jelentős mértékben változtatni kell.

 

Dr. Sós Tamás

‹ Előző 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 Következő ›