Munkával, akarattal Heves megyéért

Az országban elsőként az egri Városháza Dísztermében mutatták be hétfőn szakemberek segítségével az új Széchenyi Kártya előnyeit, feltételeit és hozzáférési lehetőségeit a megjelent vállalkozóknak, turisztikai szakembereknek és a pénzintézetek vezetőinek.
Prezentáció keretében ismertette Martini Ferenc -a KA-VOSZ gazdasági igazgatója -a Széchenyi Kártya által kínált lehetőségeket, majd a meghívott városi és megyei vezetők valamint vezető vállalkozók mondták el véleményeiket az új konstrukciókról.
Dr. Sós Tamás értékelőjében hangsúlyozta, hogy két kérdéskör vetődik fel a kártya kapcsán, méghozzá, hogy, hogyan fog hozzájárulni az előrevetített foglalkoztatottság növeléséhez, valamint hogyan teheti versenyképesebbé a magyar gazdaságot, főként az exportot.
- Észak- Magyarországon a 28 kistérségből a legjobb gazdasági mutatókkal az egri rendelkezik. Fontos, hogy amikor egy pályázatot kiírnak, akkor az adott terület adottságaiból kell kiindulni. Tanulságai vannak az elmúlt 8 évnek, de az, hogy mi lesz a következő 1-2 évben azt még nem igazán lehet látni, reméljük, hogy ennek tisztánlátásában a Széchenyi Kártya segítséget fog nyújtani- tette hozzá a Heves Megyei Közgyűlés elnöke.
MG